RÉSZLETESEBBEN
A direkt hajtású görgőknél a kerékpár hátsó kerekét kivesszük, s beteszük helyére az okosgörgőt. A görgőre fel kell tegyünk egy a váltórendszerünkkel kompatibilis fogaskeréksort. Erénye a direkthajtásnak, hogy nincs surlódás, az erőátvitel azonnali, s nagyon halk, azaz a láncot és a váltógörgőket fogjuk legfőképp hallani, illetve nem kopik a külső gumi. A Tacx NEO 2T görgőbe tehetünk gyorszáras és átütő tengelyes bringákat is, ehhez minden adater és kiegészítő a csomagban lesz. Fontos apróbetűs rész, hogy az adaptereket cserélgetni heti szniten nem szerencsés, akinek ez szükség, úgy Wahoo Kickr V5 vagy Kickr Coret ajánlom). Összecsukni, megemelni a görgőt igen egyszerű. A kitekerhető wattszáma, pontossága a felső kategória, emelkedőszimulációja szintén, s megjelenik egyedüliként a lejtőszimuláció, azaz 15%-ig egy lejtőn nemcsak gurulunk, hanem gyorsulunk is, mint élőben. Az első UCI (nemzetközi kerékpárszövetség) által rendezett UCI Zwift Cycling Esports World Champion sorozatot csak ezen a görgőn lehetett használni és indulni, mivel a lejtő is része a versenynek. A kerékpár balanszírozására is ennél a görgőre figyelnünk kell, hiszen felépítésénél az volt a főcél, hogy a lehető legjobban leszimulálja a valóságot, ebben az árkategóriában ez normális, bár én nem tartom ekkora előnynek. Vicces a macskakő és fahíd rázkódásának leutánzása, tehát érezni fogjuk, hol tekerünk. A Tacxok érdekessége, hogy áram nélkül is használhatóak például egy bemelegítéshez, de ekkor a lejtmetetet nem tudják szimulálni.
MIT KELL TENNED AHHOZ, HOGY HASZNÁLD?
- Nézd meg, hogy melyik edzőplatform számodra a legszimpatikusabb (ZWIFT, Rouvy, stb) Zwiftet imádjuk a közösségi élménye miatt, a változatos és letölthető edzéstervei nagyon jók. Rouvy inkább montisoknak és triatlonosoknak lesz szuper a valós videos megjelenítése miatt, de gyenge grafikájúak az edzőtársak.
- NEEE fizess elő semmire!!! Kutakodj, hisz a legtöbb edzőplatform 1-2 hétre ingyen használható. Amúgy 3-5eFt/hó egy átlagos platform havidija.
- Ha letelt a próbaidőszak válassz platformot, fizess elő és használd! Ne feledd a legtöbb platform havi megújuló, azaz a nem használt hónapoknál külön le kell állítani.